2014. július 19., szombat

Régen írtam



Régen írtam…
Már nagyon régen írtam,és sok dolog történt azóta.Gábor és anya hivatalosan is összejöttek,és járnak,szerelmesek egymásba.Mindkettőjükön látszik,hogy boldogok.Minden hétköznap reggel együtt járnak dolgozni,Gábor jön mindig anyáért.Szoktak menni randizni,általában étterembe járnak.Anyának viszont még mindig elég ideje van rám,és sokszor kérdezi,hogy ne töltsünk-e még több időt együtt,és mindig kérdezi,hogy nem zavar-e Gábor.Erre a kérdésre csak azt tudom mondani,és azt szoktam rá neki mondani,hogy természetesen nem zavar,és én is kezdem megkedvelni,mert jó fej,kedves,őszinte.Azt nem tudom,hogy ide költözik-e hozzánk,vagy mi költözünk-e hozzá,mert még erről semmit sem mondtak,nyilván pár hét után még ők sem ezt tervezik,csak mindegyiküknek kényelmesebb lenne.Nem szeretnék ebből a lakásból elmenni,mert már megszoktam itt mindent,és nagyon szeretem a szobámat.Tegnap Rebekánál voltam,náluk voltunk,filmeztünk,utána meg elmentünk sétálni a városba.A suliban megbeszélés volt,és Rebekával voltunk ott.A tanárok kedvesek voltak,egyik sem látszott olyan nagyon szigorúnak.Körbevezettek minket az iskolában,körülnézhettünk egy kicsit,aztán elmondták,hogy mikor lesz a beiratkozás,és mikor lesz az évnyitó.Gólyatábor nem lesz sajnos,pedig Rebekával azt vártuk a legjobban!Szóval ezt azért nagyon sajnáljuk.Holnap egy egész napot itt tölt Gábor,kíváncsi vagyok,hogy milyen lesz,hogy már hárman leszünk.Igaz,hogy most csak egy napra változik a helyzet,de aztán ki tudja,hogy később mit hoz az élet,lehet,hogy örökre hárman leszünk,vagy esetleg négyen!Szeretnék egy kistestvért,mert szeretem a kicsiket,olyan aranyosak!Megtudnám szokni,hogy többen lennénk itt,de ha költözni kellene,az túl nagy változást jelentene.Bár a változás nem mindig rossz!:)


A szerző/szerkesztő megjegyzései:
[Tényleg régen írtam,ezért ne haragudjatok,csak annyira elfáradt a lelkem,hogy egyszerűen ehhez sem volt erőm!]

2014. július 3., csütörtök

Levél a postaládában(3.rész)



Levél a postaládában
Hétfő,este…
Képzeljétek el,végre megjött a levél a győri szakközépből,ahova járni fogok!Felvettek!Rebeka is telefonált,és őt is felvették.Valószínűleg egy osztályba fogunk járni,és most annyira örülünk mindketten!Nagyon jó lesz,majd egymás mellett ülünk,már megbeszéltük.Tulajdonképpen ez persze egy kicsit magától értetődő dolog is.Anyával délben ezért úgy döntöttünk,hogy áthívjuk Rebekáékat majd vacsorára,és ünneplünk,együtt.Addig viszont kitakarítottunk,filmet néztünk és elmentünk bevásárolni a vacsorához.Ott anya munkatársába,Gáborba botlottunk,aki úgy bámulta anyát,hogy majdnem nekiment a pultnak.Beszélgettek Gáborral,és anya úgy döntött,hogy meghívja vacsorára.Nekem persze most mutatta be Gábort,és azt mondta,hogy „ő csak a munkatársa”,semmi több!Na,rögtön gondoltam,hogy biztos kezd alakulni valami kettőjük között.Hiszen amikor a bevásárlóközpontban találkoztunk,akkor izzott köztük a levegő.Azt persze nem mondtam anyának,hogy arra gyanakszok,hogy van köztük valami,egyszer úgyis el kell mondania.Miután hazaértünk,megcsináltuk a vacsorát,és jöttek is Kláriék.Megettük a vacsorát,és Rebekával hagytuk kettőjüket beszélgetni,mi bementünk a szobámba beszélgetni.
Először néma csend volt,és végül Rebeka törte meg a csendet:
-Olyan furcsán nézel rám,mintha mondani akarnál valamit!
-Hát...igen!Azt gyanítom,hogy anya és Gábor,a munkatársa között van valami!-mondtam suttogva.
Ekkor Rebeka elcsodálkozott,és halkan visszakérdezett:
-De honnan tudod?Láttad őket együtt?Mesélj már!-a választ olyan türelmetlenül várta,mint a felvételi értesítőt.
-Képzeld el,hogy ma voltunk bevásárolni,és találkoztunk Gáborral.Úgy mosolygott anyára,és úgy bámulta,mintha embert nem látott volna még!
-És anyud?-
-Ő is mosolygott,a szeme csillogott!Tudod,vannak azok a szerelmes filmek,amik már szinte paródiák…-
-Jaa,amikben a szereplők a réten futnak egymás felé háttérben a szivárvánnyal!-Vágta rá Rebeka.
-Igen,pont ezekre a jelenetekre gondoltam!Szóval valami ilyesmi játszódhatott le a képzeletükben abban a pillanatban,amikor meglátták egymást.-
Gábor végül később jött,akkorra már csak kevés kaja maradt,de anya megmelegítette neki.Kláriék viszont nem sokkal később el is mentek.Klári is láthatta biztosan,hogy anya és Gábor között alakul valami!Én örülnék,ha lenne valakije anyának,akibe szerelmes lehet,és aki őt is a tenyerén hordozza.Anya megérdemelne egy kedves pasit,aki jól bánik vele.Szerintem Gábor lesz neki az igazi!Ma nagyon pörgős napunk volt,anya már elment aludni.Én is mindjárt megyek.Jó éjszakát mindenkinek!

A szerző megjegyzései:
[Ezt a részt szerintem eléggé elnyújtottam,úgyhogy örülök neki,hogy ennyit írtam ma,jól esett.]
BLOGINFÓ:
BLOGAJÁNLÓ:

Múlt és jelen



A múlt és a jelen
Sziasztok!
Erika vagyok,14 éves.Az életem nem indult könnyedén,ugyanis a vérszerinti anyukám a budapesti klinikán megszült,és egy nappal később ott is hagyott.Ezt kisbabaként természetesen nem éreztem és nem tudtam,erre nem emlékszem egyáltalán.Anyukámról neveztek el,ő is Erika.1 hónaposan kerültem csecsemőotthonba,mert addig rengetegszer voltam beteg.Fél éves koromban nyilatkozott anya,hogy nem mond le rólam.Nem is mondott le rólam.Küzdött értem,kialakította a nekem szükséges életkörülményeket.1 éves koromban eljött értem Budapestre,és hazavitt magához Mosonmagyaróvárra.13 éve élek Mosonmagyaróváron.Szeretek itt lenni,mert itt él a legjobb barátnőm,aki az osztálytársam is volt általános iskolában,őt Rebekának hívják.Az ő anyukája,Klári,és az én anyukám a legjobb barátnők azóta,mióta megismerték egymást még középiskolában.Kláriékkal egy héten többször is találkozunk,ritka az a hét,amikor egyáltalán nem látjuk őket.Van,amikor ők jönnek át,és van,amikor mi megyünk át.Rebeka apukája,Miklós kint dolgozik Németországba,pontosabban Heidelbergbe 3 hónapja.Rebekáék hamarosan költöznek ki hozzájuk,sajnos.Anya és én ketten vagyunk csak,a vérszerinti apukámat nem ismerem,de valahogy nem is hiányzik.Anyának persze mondogatom,hogy kellene egy testvér,de még nem találta meg a számára ideális partnert,aki velem együtt fogadná el őt.Nagyon jó kapcsolatom van anyával,ennél jobb kapcsolatot egy rossz kezdet után nem is lehet elképzelni.
Örülök,hogy végül így alakult az életem.Az általános iskolai ballagás után most várjuk a felvételi eredményeket.Egy győri szakközépiskolába jelentkeztem Rebekával együtt.Remélem mindkettőnket felvesznek.Bejárósok leszünk!

A szerző megjegyzései:
[Ebben a bejegyzésben megismerhetitek Erika múltját!]
Link a történet ismertetőjéről: